Egy kérdéses törpearaszoló, az Eupithecia spadiceata előfordulása a Mecsekben     Fazekas Imre Irodalom: Acta Naturalia Pannonica 1: 73-78. (2007) (Részlet a tanulmányból.)   Az európai Eupitheciini fajokról MIRONOV (2003) összefoglaló kötetet publikált. A térképekkel, habitusképekkel és genitália ábrákkal illusztrált kiadványban az Eupithecia spadiceata Zerny, 1933 fajt is közölte Magyarországról. Az elterjedési fejezetben két hazai bizonyító példány adatáról írt: „1 ♀, Hungaria centr., Fót, 3.VI.1950, leg. Dr. Issekutz (HNHM); 1 ♀ (Hungaria), Fót-Csomad, 23.V.1953, leg. Dr. Lengyel (HNHM). Ugyanakkor a 15. képtáblán (141d) a Baranyai-Hegyháton lévő Kisvaszarról is bemutatja egy nőstény E. spadiceata példány képét, de a lelőhely sem a szöveges részben sem pedig az elterjedési térképen (p. 312) nem szerepel. Jól ismert, hogy az 1960-as években az akkori Erdészeti Tudományos Intézet fénycsapdát üzemeltetett a kisvaszari erdészeti központ udvarán. A gyűjtött anyagot Kovács Lajos dolgozta fel, amely a Magyar Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményében lett elhelyezve. Bár a múzeum Eupithecia anyagát az elmúlt évtizedekben több specialista is vizsgálta, az Eupithecia spadiceata-t nem ismerték fel. Ennek egyik oka, hogy az Eupithecia spadiceata, a szárnyak rajzolata alapján, könnyen összetéveszthető az Eupithecia millefoliata Rössler, 1866, Eupithecia icterata f. cognata Stephens, 1831 taxonokkal, azonban a genitáliák bélyegei markáns különbségeket mutatnak.       < 1. ábra. Az Eupithecia icterata morfológiailag közel áll az E. spadiceata-hoz, s nem ritka a Mecsekben     Az elmúlt harminc évben több száz magyarországi törpearaszoló genitália vizsgálatát végeztem el, de ez idáig egyetlen Eupithecia spadiceata példányt nem sikerült találnom. Itt kell megjegyeznem, hogy Kisvaszar jelentős lelőhely a magyar faunisztikai irodalomban. Sokáig itt volt a Herminia tenuialis (Rebel, 1899) [Noctuidae] egyetlen hazai lelőhelye, de innen került elő a Chesias legatella (Denis & Schiffermüller, 1775) [Geometridae] első magyarországi példánya is (UHERKOVICH 1977): 1968. X. 4. (in coll. Magyar Természettudományi Múzeum). MIROV (2003) munkája egyértelműen rámutat arra, hogy el kell végezni magyar Eupitheciini fauna revízióját, különösen érvényes ez a vidéki múzeumokra és egyéb gyűjteményekre. Tanulmányomban bemutatom az Eupithecia spadiceata és a hozzá nagyon hasonló fajok identifikáláshoz szükséges morfológiai különbségeket, kárpát-medencei habitatjait, illetve elterjedési térképét. Eupithecia spadiceata Zerny, 1933 Dt. ent. Z. Iris 47: 95, pl. 1: 22. Locus typicus: Libanon, Beiruth Area: Elő-Ázsia, Kis-Ázsia, Kaukázus vidéke, Oroszország (Taganrog), Balkán félsziget, Pannon-medence, Appennini-félsziget, Magyarországi elterjedése: Fót, Kisvaszar. Fenológia: Az imágók május végétől augusztus elejéig egy nemzedékben repülnek. Biológia: A faj tápnövénye és preimaginális állapota ismeretlen. Habitat: Az Eupithecia spadiceata ez idáig ismert egyetlen dél-magyarországi lelőhelye (Kisvaszar) a Mecsek hegység északnyugati oldalán meghúzódó Baranyai-Hegyháton található. A faj gyertyános-tölgyeserdők övében, 150-200 m-es tengerszínt feletti magasságban együtt repül (syntopikus) a közelrokon Eupithecia millefoliata és Eupithecia icterata fajokkal (FAZEKAS 2006). A kisvaszari lelőhely (Nagy-erdei-völgy) egy hűvös, patakos völgyelés, ahol extenzív nedves kaszálórétek valamint szubmediterrán sásos égerliget (Carici pendulae-Alnetum) találhatók. A környező 250–280 m-es domboldalakat zárt gyertyános-tölgyesek (Asperulo taurinae-Carpinetum), cseres-tölgyes (Potentillo micranthae-Quercetum dalechampii) uralják. A faj a Gödöllői-dombságról is előkerült (Fót, Fót-Csomád). Élőhelyén uralkodó növénytársulás a sajmeggyes bokorerdők (Ceraso mahaleb-Quercetum pubescentis), a sziklafüves lejtősztyeprétek (Crysopogono-Caricetum humilis) és a pusztafüves lejtősztyeprétek (Cleistogeni-Festucetum rupicolae). Ugyanezen lelőhelyen találták meg a Stageia siceliota (Zeller, 1847) tollasmolylepkét, amely szintén új faj volt a magyar faunában (FAZEKAS 1999).